Az úgy volt, hogy amikor a múlt évezredben…

Neeem, ne félj, nem foglak őskorig nyúló élettörténettel untatni. Maradjunk a jelennél, amely részben előrevetíti a honlapod jövőjét is…

Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki olyan munkából keresi meg a kenyerét, amit imád csinálni. Szerelem-hivatásból élni az igazi szabadság.

 

Vajon az, aki 3 szakterülettel kapcsolatban is érzi a bizsergést, hogy „Igen, ez az én utam!”?, az háromszor olyan szerencsés?…

Nekem a szövegírás, a keresőoptimalizálás/SEO és a honlapkészítés mind ilyen szerelem-munka. Mindegyikben képeztem magam, de…

Hogyan kamatoztathatnám szerteágazó érdeklődésemet egy cél érdekében? Ezen morfondírozva kipattant az isteni szikra!

Úgy szolgálhatom ügyfeleim érdekeit, céljait legjobban, 

ha ötvözöm a keresőoptimalizálást, szövegírást és webdesignt.

Rövid és szubjektív szakmai előéletem

Annakidején (na, itt egy kis benefikriszti-történelem) még úgymond off-line módon végeztem egy webdizájner tanfolyamot, egyszerűen azért, mert vonzott az IT, a számítógépek és honlapok világa. Azóta az elmúlt években online tanfolyamot is végeztem, ami már WordPress alapú tudást adott.

Érdekes, mert az írás is akkor kezdett komolyabb irányba fordulni, amikor gépen pötyöghettem a szövegeket. (Persze papírra is szeretek írni.)

Aztán a legújabb szerelem a SEO, vagyis keresőoptimalizálás., amiből igazi elhivatottság lett.

Küldetésem

Megtapasztaltam, hogy mekkora szükségük van a segítségre azoknak, akik most törnének be az online világba, de se ismeretük, se segítségük nincs hozzá. Előfordul, hogy akár milliók elköltésére is rákényszerülnek, hogy a honlapjuk elkészüljön, jobb legyen, több érdeklődőt hozzon, és mindezt mondjuk a grafikusuk tanácsaira alapozva.

Milyen garantált SEO eredményt tudok ígérni?

Az őszinteség híve vagyok, nincs garantált eredmény. A keresőoptimalizálás alapvetően nem egy kőbe vésett eredményt produkáló szakterület. Még kevésbé egzakt, mint például a kémia, hogy ezt azzal összeöntjük, és amaz lesz belőle (és már a kémiai reakciók sem mindig ennyire egyértelműen zajlanak le, de ez már egy másik történet).

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek sem tudnak garanciát vállalni a keresőoptimalizálás eredményére vonatkozóan, mármint, hogy pontosan mi lesz a végeredmény. Arra nincs befolyásunk

Befolyásunk arra van, hogy mindenképpen jobb szemmel nézze a Google (vagy bármelyik más kereső) a weblapodat, hogy számára is érthető nyelven tudassuk vele, milyen témát ír körül az oldalad, hogy releváns, a szakterületed/szolgáltatásod/teméked iránt érdeklődő látogatóknak mutathassa meg, és „küldje” Hozzád őket. Mindezt úgy, hogy ne kelljen egy-egy algoritmusfrissítés miatt kétségbe esni.

Befolyásunk van még arra, hogy garantáltan elvégezzük a szükséges tennivalókat. Ha nincs cselekvés, eredmény sincs. 

Hozzáállásom a keresőoptimalizálás, a szövegírás és weboldalékszítési feladatokhoz

Én minden ügyfelem projektjéhez úgy állok hozzá, mintha a sajátom lenne. Ha hasznosnak látom, még olyan területtel kapcsolatban is teszek javaslatot, ami nem szorosan a hivatalos szakterületem. Vállalkozóként képeznem kell magamat a marketing területén is, így egy ebben teljesen járatlan embernek tudok segítséget adni.

Imádok új oldalakon ötletelni, a kulcsszókutatás valódi kincsesbánya, hogy releváns, valóban keresett témákat találjak egy-egy weboldalhoz. Nagyon el tudok merülni benne.

SEO eredményeim

Egy jelenleg (2022 elején) nagyjából 1 éves receptes blogom a MindenAmiSüti eredményeit tudom megosztani veled. Az indulás után viszonylag rövid időn belül felkerült 3 recept, ami tartalmi mennyiségként alapvetően semmi, nem várható eredmény tőle.

Ennek ellenére az Olcsó csokoládétorta receptem az „olcsó csokoládétorta” kulcsszóra (erre optimalizáltam) benne van a TOP3-ban! Valamint az „olcsó csokitorta” kulcsszóra is már az első oldalon jövök!

Továbbá a „sokáig ropogós sajtos rúd” kulcsszóra is a Google 2. oldalán jövök a Sajtos rúd receptemmel, amit az igencsak nehéz „sajtos rúd” kulcsszóra optimalizáltam. Hangsúlyozom, mindezt csak 3 cikkel, vagyis recepttel.

A Töltött mézes receptem 2022 január elején a Google találati listájának 5. oldalán jött föl. Tekintve, hogy mennyire kevés a blog tartalma, már az is szép eredmény, hogy egyáltalán figyelembe veszi a kereső. 🙂

Tulajdonképpen miben is tud benefikriszti szakértőként segíteni Neked?

Min alapszik a tudásom, mi a szakmai hátterem?

BIOMÉRNÖKI DIPLOMA

Alapvetően nem a papír határozza meg egy ember tudását, segítőkészségét, talpraesettségét, emberi értékeit  (és még sorolhatnám). De azért talán nem tartod hátránynak, hogy egyetemet végzett ember vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetemen lettem diplomás biomérnök. Ez leginkább azt mutatja, hogy kitartó vagyok, és minden nehézség ellenére nem adtam fel, megcsináltam.

IT, PROGRAMOZÁSI ISMERETEK, WEBDESIGN, HTML, CSS

Általános iskolás voltam, amikor bátyám vett egy C64 számítógépet. Bevallom, azóta vonzódom a számítástechnika világához. Nagy eredményeim nincsenek, néhány programozási nyelvet iskolában kötelező jelleggel tanultam, de volt, amivel hobbiból ismerkedtem meg. Szoros kötődésem nincs a programozáshoz, de a logikai parancsok, ciklusok egész tiszták voltak a számomra. Webdesigner tanfolyamon megtanultam az alap html kódokat, valamint CSS stíluslapokat is készítettem.

ÍRÁS, SZÖVEGÍRÁS

Amatőr-író-létem szintén valamikor általános iskolás koromig vezethető vissza. Megírtam első meséimet Cincuriról, a kíváncsi kisegérről. Gimnáziumban egy fantasy regényt kezdtem írni (kézzel, vonalas füzetbe), de az igazi amatőrségem (csakis jó értelemben) egyetem alatt indult be igazán. Rátaláltam egy fantasztikus amatőr író közösségre, az Amatőr Művészek Honlapjára (sajnos azóta már nem létezik abban a formában). Alapítvány is működött, melyben egy ideig kurátor lehettem.

Novelláim, verseim (és rajzaim) születtek, majd hosszú ideig nagy csend volt ezen a területen. Újra fel kellett fedeznem, hogy ez ad örömöt nekem, és még másoknak is, amikor az irományaimat olvassák. Nagy Tímea „birge” online szövegíró mesterkurzusa után belevágtam merészen, és elkezdtem megrendelésre írni.

KERESŐOPTIMALIZÁLÁS / SEO

Már szövegíróként ténykedtem, amikor először találkoztam a keresőoptimalizálás fogalmával. Fekete lyuk volt számomra, csak annyit tudtam, hogy ennek segítségével lehet olyan szövegeket írni, ami segít előbbre kerülni a keresőben. Emlékszem, hogy ebből akartam csalianyagot írni, és, hogy mennyire, de mennyire nem láttam, mekkora hatalmas terület is ez!

2020 decemberében döntöttem úgy, hogy hivatalos keretek között megtanulom ezt a szakmát. Befizettem egy online tanfolyamra, Magyarország egyik legsikeresebb keresőoptimalizáló szakemberéhez, Szilágyi Balázshoz, aki számos blogot futtat sikeresen. 

2022 januárjától SEO szolgáltatásokat is nyújtottam a szövegírás mellett, 2024-re pedig elértem oda, hogy csak SEO-ügyfeleimnek kínálok szövegírás szolgáltatást.

Ha idáig eljutottál, köszönöm és gratulálok! 

Ha kedvet érzel egy kis közös munkához, keress meg.

Vagy máris foglalj időpontot egy díj- és kötelezettségmentes konzultációra.

Scroll to Top